Ilyen ellensége a bornirtságnak a fölvilágosodás, az erőszaknak az erkölcsi érzés, a zsarnokságnak a szabadság! Ez ellentétek mindenféle kiadásban mutatkoznak be végig a világtörténelmen. A mi korunkban a szociáldemokrata üzelmekkel szemben az erkölcsi érzést s a szabadságot legélesebben a kereszténység képviseli; innen az elvi ellentét, innen a piszkolódó gyűlölködés a kereszténység ellen a szociáldemokrácia részéről.
Mindezt el kell szenvedni az igazságért, – el kell szenvedni azért a jobb világért, melyet épen a szociáldemokrácia sürget, de amely jobb világ nem a zsarnokságon s nem a terrorizmuson, hanem a több s jobb erkölcsön s az igaz szabadságon fog felépülni.
VIRÁGOS FÁK KÖZT
FIATAL LÁNY MEGY
MÉCS LÁSZLÓ
A kék egen pacsirta ujjong,
Piros rügyekkel int az új lomb.
A fák: ma lenge, színes álmok,
Alattuk szívrepesve állok.
Állok álmok piros pünkösdjén,
A fák alatt virágos ösvény.
Egy ifjú lányka lépdel erre,
A lába: tánc, virág a melle.
A szeme: kincses kert nyilása,
Boldog lesz, ki szivéig ássa.
Az ajka: dal, csók /sohse fösvény/,
Paradicsomba visz ez ösvény?..
A kacagás hull, hull a lomb…
Hugom, hová mégy erre, mondd?
Látod, hogy hull az álmok szirma?
Hulló sziromra sorsod írva…
A BUDAI GYÁR
ELBESZÉLÉS. IRTA: TARCZAI GYÖRGY (3)
Az özvegy gyönyörűségtől csillogó szemmel nézi leányait, amikor vacsora után bontogatni kezdik hajukat s az egyiknek vállán mint arany fátyol, a másikén mint barna felhő terülnek széjjel az egyformán dús selymesfényű fonatok. A szőke Böske őreája ütött s szinte fiatalkori mása. Terka inkább megboldogult apjához hasonlít. De szép mindakettő, rózsás arcú, csillogó szemű. A nagyobbik vonásai mégis mintha finomabbak lennének. Ezt kár lenne a fazekashoz adni feleségül. Ám Terkát szivesen áldozná föl. Ha fiatalabb is, van olyan erős mint Böske s olyan egyszerű, viselkedése is olyan természetes és barátságos, mint egy bugris leányé.
Amikor aztán egy este azt látták a bástyáról, hogy a Kuny-ház fölött ugyancsak füstölög a kémény s Náci bácsi, aki aznap hozzájuk szegődött, arra biztatta őket, hogy nézzék meg együtt a gyárat, a leányok nem kis csodálkozására, az özvegynek sem volt kifogása ez ellen. Sőt mikor egy szép nyárelői délután az öreg úr értük jött, ő is velük ment. A városházáról hozzájuk csatlakozott néhány úr, Balásy nótárius és a fiatal Laszlovszky szintén velük ment. A nyáriasan öltözött társaság a várbeli kiskapunál találkozott. A Gréven-ezred néhány tisztje ott unatkozott a várfal mellett s ugyancsak sóvár szemmel nézte, mint igyekszik le a lépcsőn a két fiatal leány nyomában a sok városbeli úr. Nagyokat bókolva köszöntek az öreg asszonynak is. De hogy nem szólította föl őket erre, egyikük sem mert a lányok nyomába eredni.
A generálisréten a frissen kaszált fűben toronyirányt mentek át. Az országúton a fiatal Laszlovszky a leányok elé terítette könnyű tavaszi köpenyegét, hogy a por be ne lepje ezüstcsatos szattyáncipellőjüket. Az özvegy ugyancsak megfenyegette. A következő pillanatban azonban már az út túlsó oldalán álló gyárépület oszlopos kapujára meredt tekintetével. A kapuban háromszögletes kalappal hóna alatt, csatos cipőben, harisnyásan, végig zsinóros bársony dolmányban ugyancsak előkelőnek látszó úr várt reájuk s nézte csöndesen mosolyogva a fiatal legény szeleburdi ágálását.
– Kuny barátom! – mondja az özvegynek Náci bácsi.
– Ugyancsak kicsipte magát! – súgta Böskének a polgármester fia. – Balásy alighanem megüzente neki, milyen előkelő látogatói lesznek.
A fiatal leány kipirult arccal fogadta a gyáros néma, de hódolattal teljes főhajtását s lépett be elsőnek a tágas udvarba. Ezt háromfelől épületek zárták körül. A hegyek felé a pataktól kettészelve virágos kert nyílt. Egy ittfeledett öreg hársfa alatt terített asztalok álltak.
– Csak nem tart vendéglőt is! – csudálkozik Terka s egyenesen a kert felé tér. Náci bácsi azonban mellette terem s erre ő is befordul a többiek után. Az egymásba nyíló szobák, termek, szinek sorában érdekes világ tárul föl előttük. A vendégek kiváncsian hallgatják a gyáros magyarázó szavát, nézik mint puposodik a korongozók keze alatt boszorkányos gyorsasággal, mindenfajta bögre, váza, kupa. Mint viszik az inasok a szárítószínbe, mint öntik le ebben a megszikkadt holmit mázzal, viszik ismét tovább. A kemencés szín előtt volt a festőlegények szobája. Kuny Domonkos itt bemutatja a fiatal Germaint, szegről-végről rokonát. Aztán a kemencékhez mennek. Itt szinte pokoli a hőség. A színben épen akkor bontogatják az egyik kemence elfalazott nyílását. Szebbnél-szebb kész cserép kerül ki onnan. Kuny Domonkos egyik legénye kezéből cseréptálon hatalmas boroskupát vesz át s az öreg Mészáros felé nyújtja.
A társaság kiváncsian nézi a hófehér mázra festett tarka figurákat.
– A Kartigám alakjai! – rebegi az író – Szemében köny csillan föl. Aztán a kupa alján végighuzódó fölírást betűzi.
– Az Kártigám auctorának, a nagy ivónak!
– Adta teremtette! – pattog az öreg tovább. Kuny elkapja a már szinte egészen kihült kupát s megnézi.
– Itt nem fogott jól a máz! – csitítgatja öreg barátját. – Azért sült ki író helyett ivó.
– Igy is helyes! – dörmög a háta mögött Balásy. A társaság nevet. Náci uram még mindig haragszik. Csak amire a kertbe térnek, enyhül meg kedve.
– Nagy gazember ez a Domonkos! – dörmögi Böske háta mögött. A leány viszszafordul. Szeme pajkosan csillog. Amire a kertbe érnek, tekintete ismét merő meleg fény, miközben lopva a gyáros beszédére figyel, mozdulatait lesi. Kuny egyfelől édesanyját, másfelől őt ültette az asztalfőre s melléje csupa öreg úr került. Terkát anyjával szemben Laszlovszky és a nótárius fogja közre. Az özvegy ugyancsak bosszúsan mered reájuk.
– Kigyelmed nem ül le? – kérdi Kunytól. A fiatal férfi mosolyogva szabadkozik, hogy ő a gazda itt s mert asszony nincs a házban, neki kell sorra járnia vendégeit, vigyázni az inasokra, hogy a kiszolgálásnak semmi híja ne legyen.
– Hiszen nem vendéglő ez! – csodálkozik Terka.
– Dehogy nem! – tréfál mellette Balásy. – Hát nem tudja? Vendéglő a törött bögréhez.
– Talán inkább a vigma-gyárhoz.
– Hát ez megint miféle gyár? – csodálkozik az özvegy. Náci bácsi közbe szól:
– Nem gyár, de víg magyar.
Ilyen együgyűségeken mulattak száz és jó egynéhány év előtt Budán. Hát még Pesten!
– Kuny azonban világlátott, komoly ember – gondolja Böske s amikor anyjával áll szóba, a szomszéd asztal felé figyel.
A gyári inasok sorra járják a vendégeket hideg sülttel, nádmézes süteménnyel, gyümölccsel, töltögetnek bort mázas kancsókból a vékony falú, karcsú, fehér cseréppoharakba. Hogy lefülelte a gyárost, az özvegy családjának történetével mulattatja. Mátyás király koráig ösmeri őseinek krónikáját.
– A mi családunk is régi – feleli nyugodtan Kuny. – Van egy háromszáz éves kalendáriumom. Ebben ősapáim sorra jegyezték föl viselt dolgaikat.
– Csak nem vitézi renden éltek? – vág szavába fölélénkülve az özvegy s már-már Böskét szánná neki.
– Mind fazekasok voltak. A nagyapám Lotharingiából költözött Bádenbe. Apám ott Durlachban a cserépgyár direktora volt. De még kiskoromban Holicsra szakadt. Én is ott tanultam ki a mesterséget.
– Mégis csak jó lesz neki Terka is! – gondolja az asszesszorné, miközben a gyáros ismét a másik asztalhoz megy át. Ott a városházabeli urak arca már ugyancsak kipirult, mind türelmetlenebbül pislogtak át rá. Kuny tudta, hogy énekelni szeretnének s tőle várnak biztatást. Intésére a nótárius is a másik asztalhoz kerül. A jókedvű társaság összesúg. A következő pillanatban a gyáros magasra emeli kezét s fölhangzik a nóta, a régi jó budai dal karban, mint ahogy a várbeli diátrunban énekelnek. A pompásan egybevágó dallam lágyan árad széjjel a virágillatos esti levegőben. A nótárius csengő tenorja diadalmasan ujjong föl. Zengését nyomon kiséri az idősebb urak hol dörgő, hol elfojtott basszus hangja és lágy baritonja. Perczelék éltek-haltak a muzsikáért. A spinét és az ének volt csöndes otthonukban jóformán minden szórakozásuk. S most a váratlan hangverseny ugyancsak kellemesen lepte meg őket. A második strófát már az özvegy is velük dúdolja s Terka szintén megereszti üdén csengő hangját s ez, mint a pacsirtaszó, trillázva fonódik a mind tüzesebben zengő férfihangok közé.
– Kigyelmed miért nem énekel? – szólal meg Böske s arca merő elragadtatás, amikor látja, hogy Kuny szemében merő hódolattal egyre csak őt nézi és bármint integetnek feléje barátai fejükkel, biztatják, hogy velük fujja, néma marad.
– Szép kegyed hangját szeretném előbb hallani! – felel a gyáros. A leány elpirul. De bár Terkáénál is szebb a hangja, még sincs kedve énekelni. Most véletlenül Kuny kezére esik tekintete, fura alakú gyűrűjére. A karika arany pajzsán domború hármas szám csillog.
– Hát ez milyen gyűrű? – kérdi. – Csak nem tagja kegyelmed is valami titkos társaságnak?
– A világért sem! – feleli a férfi. – Régi családi gyűrű ez. Még nagyapámé volt Bádenben s ott a hármat, úgy ejtik: treu, ami egyben hűt jelent. Édesanyámról nővéremre szállt a gyűrű. Ő nekem adta. Én meg ismét annak szántam, aki feleségem lesz.
Körülöttük mind vígabban zengett, zúgott az ének. Böske arca csodásan édes mosollyal tovább is csak a gyűrűre néz. A gyáros szivén hirtelen forróság árad el.
– Elfogadná? – kérdi bátran, elszánt hangon. A leány riadtan néz föl rá, reszkető ajakkal hallgatja mentegetőzését, mintha sírás fojtogatná.
(Folytatjuk.)
A Katholikus Sajtóvállalat az eddigi nem várt eredményen felbuzdulva, meghosszabbította a részvényjegyzési határidőt. Végre! – sóhajtottak fel sokan – csakhogy felébredt a katholikus tábor! Felébredt és tisztán látja a veszélyt, mely fenyegeti tétlensége miatt. De, vajjon felébredt-e az egész tábor? A vezetők nézzenek körül és rázzák föl álmaikból az alvókat. Ébredjen, aki még alszik! Dolgozzon, aki már ébren van! Itt az óra! Cselekedjünk! Ha minden tehetős katholikus család csak egy részvényt is jegyez, eleget tett kötelességének. És ne elégedjünk meg azzal, hogy mi jegyeztünk: másokat is buzdítsunk jegyzésre. Ez lesz a mi sajtóhadikölcsönünk a vérnélküli csatához. Hozzunk meg tehát minden áldozatot, amely erőnkből telik, hogy diadalra juttassuk lobogónkat.
Эта и ещё 2 книги за 399 ₽